2014. április 17., csütörtök

IN MEMORIAM id. VERESS ERNŐ-Román Tv kolozsvári adása nagycsütörtökön



1 megjegyzés:

Anna Veress írta...

Etelkának ez a bejegyzése a facebookról most idekívánkozik :
január 9.
Etelka Márkus
9.1.2014 23:41
Etelka Márkus

Drága Annuska,
Napok óta ha kinyitom a facebookot gyönyörű együttérző szavakat olvasok,vallomásokat, emlékeket idéznek fel a Gyerekeitek, a lányok, akiket úgy éreztem mindig átölel,Evódiáról és Napsugárról ha beszélt mindig elmosolodott, a fiúk, akiket komoly és magabiztos arckifejezéssel emlegetett.
Búcsúztataja "egy nyáj", akiket Ő vezetett a legjobb úton és Te mellette voltál mindig ebben a küldetésben. Irod, hogy Ő mindig tudta a következő lépést, de Te igazi Társa voltál ebben.
A gyász, a búcsúzás sokunkat szólásra birt, a "Szertartás" elkezdődött a hir hallatán. Egy olyan szertartás, amikor átrétékeltük az Úr Őáltala küldött ajándékainkat, vagy ahogy sokszor felhivta rá figyelmünket, gyarlóságainkat, hiszen Ő nagyságában is alázatos és gyarló szolgának nevezte magát, hát igen , ezek a szavak is átértékelődnek bennem.
A hit, az Istenre való ráhagyatkozás, az alázat elénkélése volt sokunk iránytűje.
Áldásos közvetitője volt Jézus Krisztusnak!
A Szentirás arra int, hogy mindenkiben meg kell látnunk Krisztust, lelki és testi szenvedőkben. Nagy lecke, de nehéz megoldani ezt a feladatot, és ő ezen is könnyitett, mert olyan nyilvánvalóan tette, saját életével is. Megértettük az üzenet lényegét és elindulhattunk botladozva ezen az úton, az általa számomra is megvilágitott Krisztusi úton.
Az én búcsúm önző. Talán sokunké, mert ő nem lesz, nem látom botjával leereszkedni a dombon, a tábor felé vezető úton. Nem kell belekaroljon senkibe. Most mi karolunk belé.
Tudod, Te drága lélek, édesapám nemrég halt meg. Őt nem sirattam el. Most ebben is segitett Veresstata, búcsúzni és sirni tanitott. Mint ahogy megtanitott sokunkat elbúcsúzni egy gyarló életformától.
Annuska, sirjál! Csak a sirás, az "szivünkből jövő eső" után jöhet a napsütés, amikor megjelenik egy szivárvány ami maga a vágy, hogy Oda érkezzünk meg ahol Ő van, igyekezve, botladozva, mert ez a szivárvány vezet el bennünket is az Örökkévalóságba, az igazi életbe, odaátra.
Eltávozása, a "nagy szertartás", köt most sokunkat lélekben össze. Sokan nem ismerjük egymást, számomra is idegen neveket látok a részvétnyilvánitáskor, a sok bejegyzésnél, most mégis úgy érzem, hogy egy nagy család áll örömmel a szivárvány alatt. Együtt sirunk és örvendünk ismeretlenekkel és ő mindnyájunkat magához ölel, eltávozása után is vigyázni fog ránk, tudom.
Engedd meg, hogy egy anekdótával fejezzem be soraimat: Egy lelkészházaspárnál filmeztem, mindketten lelkipásztorok volt, szomszédos faluban. Az interjú végén megkérdeztem, hogy mi volt az életigéjük. A tiszteletes úr örömmel idézte:"Senki, aki az ekeszarvára teszi kezét, és hártatekint, nem alkalmas Isten országára." Szép, gondoltam magamban. De ez hol van a Bibliában? Dehogy ismertem én akkor, csak annyit tudtam, hogy a táskámban levő Újszövetségben a baloldalon fent van... No, ki találja meg hamarabb. Gondoltam egyet, felhivtam "Veresstatát". Kérlek mondd meg hol is van az "Ekeszarva"? Lk.9,62., válaszolt azonnal. Úgy hivtam fel, mind aki mindent tud. És most elgondolom, hogy Ő valóban mindent tudott, ismert, az Istenhez vezető utat pedig különösen!
Annuska, tudom, fontosak a szavak,de olyan esetlenek. Emlékszem arra, hogy annak idején, amikor elveszitettem édesapámat, a legjobban az esett, ha valaki szavak nélkül magához ölelt. Most én is, innen a távolból magamhoz ölellek. Vagy talán hozzád bújok? Hozzád aki ugyanolyan erős voltál, mint férjed és szolgatársad.
Őt pedig most az Úristen ölelte magához!
Drága "Veresstata", aztán figyelj és odafentről is terelgess minket! Ugy-e megigéred? ... Na de még beszélgetünk!
Irtam én, ahogyan szóllitottál:"a hitványleányka", azaz Etelka.
u.i. Szerettem volna ezeket a sorokat a blogbejegyzésedre válaszként irni, de nem sikerült. Majd egyszer ha érdemesnek tartod....