2010. október 26., kedd

Vendégeink tegnap hazamentek a Hargitáról


"Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt. S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való. Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet. Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba."
                                                       Vass Albert
Zsid 13,14
Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük.

Útrakészen a kis csapat

Az imádság percei  indulás előtt

Efraim fiunk jött a mikrobusszal ,hogy hazavigye azokat akiket egy hete ide elhozott.Éjjel egy óra körül indult Érszőllősről.De jó,hogy nem jött egyedül.Egyik legjobb barátja még a gyermekkorból Szabó Barnabás kisérte el.Barna Gödöllőről jött,hogy szüleit hazavigye.Kovácsékat Kolozsvárra,A Budai házaspárt Zilahra viszik,onnan Lajos vőnk Szatmárra viszi a szüleit,tehát mindenkit a saját városába,otthonába.Itt jut eszembe a tegnapelőtt megözvegyült János bácsi mondása, ahogy Ernőnek nyilatkozott felesége elköltözésekor :"itt itthon volt és most már otthon van"