2012. május 4., péntek

Sorstársaimnak :szeretettel

Azoknak,akik jelenleg kisebb vagy nagyobb próbákkal,nehézségekkel kell szembenézzenek

Elvitte a szél
A liget területén lévő pázsit közepén kinyílott egy pár pitypang. Az egyik szép sárga virágú, erős fejletettebb volt, mint a többi. Derűs képet nyújtott, mint a májusi este. A virág hamarosan magba szökött. Hópehelyhez hasonló, könnyű kis ejtőernyők övezték a magjait. Terveket szőttek és találgatták: - Hol tudnak majd gyökeret verni? - Ki tudja? - Csak a szél tudja. Egy szép napon elragadta őket a szél. A magocskák belekapaszkodtak az apró kis ejtőernyőkbe és tovarepültek. - Sziasztok... Sziasztok. Többségük sikeres repülés után mezőkön, kertekben kötött ki. Csak egy volt közülük, amelyik nemsokára egy járda szegélyében lévő kis hasadékba esett. Csak egy jelentéktelen kis rögben kapaszkodott meg. - Ez mind az enyém - mondotta. Fontolgatás nélkül helyet foglalt. Csírát és gyökeret engedett a szűk kis repedésben. Pár méterre tőle egy düledező padocskán egy fiú üldögélt. Tekintete zavart és felindult volt. Nagy gondja lehetett, mert kezét ökölbe szorítva, kétségbe esve hadonászott. Észrevett két gyenge kis levelet a cement közötti repedésben. - Kár a gőzért, nem fogsz boldogulni, úgy jártál mint én - és eltaposta a fiatal hajtást. Másnap észrevette, hogy a megnyomorgatott hajtás kiegyenesedett és a két levélből négy lett. Hosszú ideig szemlélte a bátor kis hajtást. Sőt, naponta visszatért hozzá. Föltűnt neki, hogy rövid időn belül kinyíltak a sárga virágok és virítottak mintha boldogságukat hirdetnék. Az idő múlásával a fiú úgy érezte, hogy a harag és a megalázás fájdalma enyhülni kezd benne. Kiegyenesedett és teleszívta tüdejét friss levegővel. Érezte, hogy a gondjai tovaszállnak. Megvan! Nekem is lehetséges egy újrakezdés. Nevetni és sírni szeretett volna. Megsimogatta a virágokat. A növények is megérzik, ha szeretik őket. A pitypangnak is ez volt élete legszebb napja. Ne kérdezd a széltől, miért ragadott magával. Küzdj, dolgozz akkor is, ha a cement rideg keze fog tartva.
                                                      Forrás http://jonas.reform.

Kedvenc versem


Mécs László: Tavaszi zsoltár



Valaki rálehelt a hegyek hósüvegére
s az óriások felujjongtak: végre!

Valaki rálépett a folyók jegére
s mikor százezer folyón megroppant a jég,
a vizek felharsantak: végre!

Valaki elindította délről a darvakat,
fecskéket, gólyákat, kakukkokat,
hogy idejében elérkezzenek az ünnepre.

Valaki pacsirtákat nyilazott a magasokba
s azóta csivogva csörgedez, csurran a csupa likas égből,
csivogva csörgedez, csurran a csudakék muzsika.

Valaki fehérbe, pirosba, sárgába öltöztette a fákat.
Valaki felcicomázta a tüskebokrokat is,
hogy évenkint egyszer ők is szépek legyenek.

Valakinek gondja van, hogy zöldüljenek a vetések,
legyen csalán és gyöngyvirág, mézfű és nadragulya
és mindenek öltözzenek ünneplőbe.

Valaki vadakat járat az erdőkben,
nyuszikat rejteget, őzeket riasztgat,
rókákat ravaszkodtat, mókusokat mókáztat,
farkast és futrinkát futtat, méheket rajoztat.

Valaki simogatja a fűzfák sárgán szűzlő haját,
mint én a kétnapos libuk hátát
s mint Kanadába induló paraszt cserepes tenyere
csecsemője harmatos kacsóját az állomáson.

Valaki tavaszt, változást patakoztat a világra:
sziklákból, földből, állatokból
hangokat, színeket, szirmokat, változást csihol ki Valaki.
Csak belőled nem bír ünnepet csiholni, Ember!

A fecskéket felhozta hozzánk: és kitavaszodott;
ha téged felvinne északra: megsűrűsödne a hóhullás;
ha levinne délre: befagyna a tenger, Ember!
Ha fölnyilazna pacsirtaként az égre:
örök feketeség borulna a világra...


Nem mondom: bőröd bizsereg neked is,
cigánnyal húzatsz, örülsz a szeretődnek,
arcizmaid mosolygósdit játszanak,
- de agyvelőd tekervényeiben borzalmak tanyáznak:
fekete kőszakadékokban fekete haramiák.

Pedig a többi csak játékszer:
felhúzta Valaki a fákat, folyókat, férgeket,
naprendszereket, üstökösöket:
pontosan járnak és lejárnak egyszer...
„És látá az Isten, hogy jó...”

Csak rólad mondotta a rettentő igéket:
„megbánd, hogy embert teremtett a földön...”

Mert te volnál az Isten gyönyörűsége:
- és te vagy az Isten golgotai gyalázata, Ember!
Te volnál az Isten gyönyörűsége:
- és te vagy az Isten hétfájdalma, Ember!
Te volnál az Isten atyai szelídsége:
- és te vagy az Isten hetedízigleni haragja,
hiába állította fel a villámhárítót a Golgotán, Ember!
Te volnál a teremtés koronája:
- és te vagy a teremtés csődje! Ember!

Te vagy az Isten állandó nyugtalansága,
te vagy az Isten boldogtalansága,
tavaszodj végre akarata szerint, Ember
és légy az Isten boldog békessége. Amen.

(Forrás: Napkelet IV. évf. 6. sz. 1920. jún.)