2014. január 30., csütörtök

Az édesapa versben emlékezik a fiára Barnabásra

2011 októberében itt a Hargitán
 régi jó családi barátainkkal kimentünk
Barnabás fiunk sirjához.A férjem ott mondta el a verset.
Nem vettem
észre akkor,hogy ezt Iván Imre testvérünk videón rögzitette.Most elhozták
 nekem ajándékba ezt a kisfilmet.Az is  kimondhatatlan ajándék volt a
 részükről,hogy ezekben a nehéz napokban (a gyász napjaiban) akkora
 nagy útat megtettek Balatonszemesről a Hargitáig,hogy egy néhány napot
velem töltsenek.A temetésre nem tudtak eljönni,mert lázas betegek voltak.
Most ez igy kellett történjen.
Felelvenitettük a régi emlékeket.1982-től tart a kapcsolatunk.
A kereszt alatt kezdődött minden.Akkor jöttek először Erdélybe.
Megújúlásra vágytak.Egyött sirtunk,együtt örültünk.Összeforrt a szivünk.
Évekkel később ott voltam B.Ákoséknál és Ivánéknál mikor szembesültem
azzal,hogy Barnabás fiunk gyógyithatatlan beteg.Mindkét család sokat segitett
abban,hogy megerősitést kapjak az erőmfeletti úton.Otthonukba fogadtak.
Ott született meg Balatonszemeshez közel Lengyeltótiban az ötödik
 gyerekünk Napsugár.A kórházból hozzájuk mentem haza és ugyancsak ők
hoztak haza mindhármunkat Zilahra.Útközben még Kémerre is betévedtünk,
de nem számitott.Újabb testvéreket ismertünk meg.Feledhetetlen,ahogy tudtak
szeretni minket.Imre ölébe fogta a kis bébit Napsugárt s miközben az újonnan
elkészült lelkipásztorlakás ajtajához értünk énekeltük kórusban:
 "Napsugárt bocsásd be hát,
Napsugárt bocsásd be hát
Tisztitsd ablakod és ajtód tárva nyisd,
Süssön Napsugár reád."

A férjem fogadott örvendezve,lelkesen minket.Most már Barnabás is (2001-ben)
és a férjem is (2014-ben) elment,előrement.
"Várnak ránk az üdvözültek odafent mennyben,
Elénk jönnek hófehérre mosott öltönyben.
Intenek,hivnak és várnak a dicsőségben,
Ó hát siessünk a Bárány mennyegzőjére. " (egy ismert ének szavait idéztem )