2010. szeptember 5., vasárnap

Vasárnap-imakérés

Most érkezett el hozzám az Ernő fiunk bejegyzése.Továbbitom :
Kedves Testvéreim az Úrban!

Édesapámat augusztus 26-án műtötték újra a jobb szemével. Az első műtét, ami korábban volt arra volt jó, hogy eltávolították a szeméről a szürkehályogot. Az utóbbi műtét viszont a lencse felvarrása miatt történt. Ennek már több, mint egy hete, azonban óriási fájdalmak maradtak utána. Nem beszélve a 2,5 órás műtétről, amikor felvarrták a szemére a lencsét. Az eltelt időszakból csupán két nap volt valamennyire könnyebb, a műtét utáni péntek és a múlt heti kedd. De végig megmaradt a szörnyű fájdalom. A kórházból pénteken vittük haza, ugyanis ott sem tudnak enyhíteni a fájdalmán. Nem tud aludni, nem tud enni, ezért a szervezete nagyon legyengült. Járni is alig tud. Kívánkozik hazaköltözni, az iszonyú fájdalom miatt. Kérlek imádkozzatok érte ma, vasárnap folyamán, ha megkapjátok ezt a levelet és olvassátok fel a gyülekezetben is. Mi hisszük, hogy az Úr imameghallgató Isten és Ő enyhíteni tudja a fájdalmakat. Köszönjük az eddigi imatámogatást is. Az Úr áldjon meg titeket!

Testvéretek az Úrban, ifj. Veress Ernő


Itthon

Pénteken hazakérezett a férjem a kórházból,mivel ott nem ment neki az alvás.A szive nagyon kimerült a fájdalom és az álmatlanság miatt.Az orvosnő,a professzor mindent megtettek azért,hogy sikeres legyen a mütét.De vannak kiszámithatatlan dolgok,amik közbejönnek.Ez a bevérzés s a kinos fejfájás következmények,melyek hirtelen felléptek és úgy néz ki nehezen múlnak el.
Annyira jó,hogy nem vagyunk magunkra.Itt van az Úr a betegszobában,hallja a sóhajtásokat,hallja a fohászokat is amiket hozzá küldünk.És itt van lélekben az a sok felebarát,akik testvérül születtek a nyomorúság idején.Nem utólsósorban,sőt kiemelten meg kell köszönjem az Úrnak Ernő fiunkat és családját akik ,gyerekeink közül a legközelebb laknak hozzánk(50 km) Székelykeresztúron.Ernő vitte-hozta a férjemet vizsgálatokra,korházba ,de látogatni is majdnem minden nap feljött hozzá.De jó,hogy a tanügyben dolgozik,mert bár megkezdődtek az iskolai programelőkészitések,gyülések,de délután szabad egész estig.(mert,akkor valamelyik gyülekezetben kell szolgáljon helyben vagy a környéken).Tegnap este szombaton is feljöttek késő este,mert elfogyott a fájdalomcsillapitó (Saridon) és Kinga jóvoltából szereztek egy néhány szemet.Csak ez csillapitja valamelyest a kinzó fejfájást.Nekem is kin nézni,mennyire szenved a betegünk,és nem tudjuk elvenni a fájdalmat,tehetetlenek vagyunk.Soha nem gondoltam,hogy ilyen erős szenvedést még el kell hordoznia.A szivmütét sem volt ilyen.Az Isten Igéje vigasztal és erőt ad ezekben a nehéz napokban .Róma 8:28,a Zsoltárok énekei,valamint énekek melyek eszembe jutnak ,pl.
SZENVEDÉSBŐL NAGY ÖRÖMBE
JÉZUSOM HOZZÁD FUTOK,
A HITEMTŐL KI FOSZTHAT MEG,
HA HOZZÁD KÖZEL VAGYOK......