2012. február 25., szombat

Nagy Berta temetése

Ma délután 2 órakor lesz a temetés itt Zilahon.A tegnap este úgy értesültem,hogy igzekeznek élõben is közvetiteni az adást.Tehát aki meg akarja tekinteni élõben ma 14 órától itt látható

2012. február 23., csütörtök

Nagy Béláné BERTA hazaköltözött

Éppen itt vagyunk Zilahon.Itt ért a hír a reggeli órákban,hogy Berta eltávozott közülünk.Lánykori neve Fazakas Berta.Görcsönybõl származott.Két évvel volt nagyobb nálam.A hatvanas évek elején ,akkor mikor itt Erdélyben baptista körökben egy átütö erejū lelki èbredés indult,õ is ennek a hatása alá került.Àtadta életét Krisztusnak.Akkor ismertem meg õt.Aztán férjhezment.Egy hüséges ,szorgalmas társra talált.Öt gyerekük született,akiket igyekeztek hitben nevelni.A A legnagyobb fiu lelkipásztor lett,a másik ifjúsági vezetõ a gyülekezetben,a másik egészségügyis szolgálatban ,stb.Berta szivének hõ kivánsága az volt,hogy gyermekei elkötelezett keresztyének legyenek.Hisszük,hogy imája meghallgatásra talált.A balesetem utáni hetekben is volt alkalmam vele beszélgetni telefonon.Örült,hogy hallgathatta az interneten keresztül az istentiszteleteket.Áldást jelentett számára ,hogy nemcsak a gyülekezettel,de távolban élõ szeretett testvérével,valamint Magyarországon letelepedett két gyermekével is ápolhatja a mindennapos kapcsolatot igy: internettelefonon Skype-on keresztül. Berta szive megszünt dobogni.A földi szenvedés is megszünt számára.Az énekkari státusa is,amit már az utóbbi idõben nagyon hiányolt.De az éneklésnek nincs vége.Hisszük,hogy a megváltottak seregében az õ hangja is beleolvad a mennyei kórus dìcsèretébe,mely zengi a Bárány dicséretét.

2012. február 13., hétfő

Sütő László testvér hazaköltözött

Itt a blogomon is közzéteszem a z Efraim fiam által küldött gyászjelentést a Szövetség részéről.Azért is teszem ezt,mert Sütő testvért nagyon sokan ismerték s ha lesznek valakik akik nem értesülnének másképp az ő elköltözéséről,akkor legalább innen....



vefraim vefraim@gmail.com címzett: Romániai
részletek megjelenítése 9:17 (8 perce)
Sütő László nyugalmazott lelkipásztor testvérünket, aki korábban a
kiskapusi és az érmihályfalvi körzetekben szolgált, a Romániai Magyar
Baptista Gyülekezetek Szövetsége saját halottjának tekinti és a
temetésen is megfelelő szinten és számban igyekszik képviselni
közösségünket.
Az Úr vigasztalja meg a gyászolókat!

"Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála." 116.Zsolt.15. vers



A Sütő testvér lányától(Ági) kapott információ szerint Sütő László
testvérünk temetésére 2012 február 21.én kedden, 13 órakor kerül sor..
Aki részt kíván venni rajta  s el akar jönni Efraimnál jelezheti, hogy az utazás
szervezése könnyebb legyen../ez az  Erdélyieknek szól/

2012. február 10., péntek

Ez nekem szól ! Neked is ?

Ide is kirakom a MAI IGE üzenetét az oldalsávból

Az esélyek és akadályok ellenére is    2012.február 10 péntek

„Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára….” (Zsoltárok 23:5)
Ha éppen nehéz időkön mész át, olvasd el ezeket a szavakat: „Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján…” (Zsoltárok 23:5-6). Húzd alá ezt a szót: „bizony”! Ez Isten garanciája! Mikor tölti Isten csordultig a poharad? Mikor ad erőt a győzelemhez? Mikor mutatja meg jóságát és kegyelmét? Ellenségeid jelenlétében! Az ellened szóló esélyek és bármiféle akadályok nem gátolják Őt abban, hogy megáldjon. „De én tényleg nehéz dolgokkal küszködök” – mondod. A küzdelem annak bizonyítéka, hogy még nem győztek le, hogy nem vagy hajlandó feladni, hogy a győzelem még mindig lehetséges, hogy növekszel! Amíg Istennel jársz, és bízol benne, Ő érted dolgozik. Elküldi Szentlelkét, hogy vezessen, Igéjét, hogy megvilágosítsa értelmedet, és barátokat, akik erősítenek a küzdelmek idején. Ha tanítható vagy, el tudnak érni. Legyen nyitott a szíved, figyelj Istenre, engedelmeskedj neki, és látni fogod, hogy problémád csupán talapzat, melyen Isten „megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi” (2Krónika 16:9). Azt is fel fogod fedezni, hogy az Ő ereje akkor érkezik, amikor te a leggyengébb vagy (ld. 2Korinthus 12:7-9) Végül képes leszel arra, hogy hálát adj Istennek ellenségeidért, mert Ő megígérte, hogy éppen az ő szemük láttára áld meg. Nem az emberek és a körülmények határozzák meg a jövődet, hanem Isten – tehát Őrá nézz!

2012. február 7., kedd

Ki a boldog ember ?

8. 
Azért én a Mindenhatóhoz folyamodnám, az Istenre bíznám ügyemet.
9. 
A ki nagy, végére mehetetlen dolgokat művel, és csudákat, a miknek száma nincsen.
10. 
A ki esőt ad a földnek színére, és a mezőkre vizet bocsát.
11. 
Hogy az alázatosokat felmagasztalja, és a gyászolókat szabadulással vidámítsa.
12. 
A ki semmivé teszi a csalárdok gondolatait, hogy szándékukat kezeik véghez ne vihessék.
13. 
A ki megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban, és a hamisak tanácsát hiábavalóvá teszi.
14. 
Nappal sötétségre bukkannak, és délben is tapogatva járnak, mint éjszaka.
15. 
A ki megszabadítja a fegyvertől, az ő szájoktól, és az erősnek kezéből a szegényt;
16. 
Hogy legyen reménysége a szegénynek, és a hamisság befogja az ő száját.
17. 
Ímé, boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!
18. 
Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.
19. 
Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.
20. 
Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektől.
21. 
A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik.
22. 
A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz.
23. 
Mert a mezőn való kövekkel is frigyed lesz, és a mezei vad is békességben lesz veled.
24. 
Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.
25. 
Majd megtudod, hogy a te magod megszaporodik, és a te sarjadékod, mint a mezőn a fű.
26. 
Érett korban térsz a koporsóba, a mint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona.
27. 
Ímé ezt kutattuk mi ki, így van ez. Hallgass erre, jegyezd meg magadnak.. /Jób könyve 5 részéből az idézet /

2012. február 5., vasárnap

Még nincs vége

És Istennek úgy tetszett,hogy meggyógyitson.Ez a mondat korábbi bejegyzésemből egy idézet.Én ezt teljes szivvel hiszem.!És ez be is következik.Hogy mikor ?Erre felelni nem tudok.Az is megtörténhet,hogy nemsokára,de az is,hogy majd csak az örökkévalóságban.Ez kizárólag Isten döntése.Barnabás (a tolókocsis) fiam mondta egyszer nekem:
Édesanyám,én már ebben az életben nem várhatok gyógyulást.JONI is mennyit imádkozott gyógyulásért és mások is érte,s mégsem gyógyult meg.Igy szereti és használja őt az Isten a misszióban. Nekem izomsorvadásom van.Gyógyithatatlan betegség ez.Én elfogadtam.Engem is igy szeret az Isten.DE az vigasztal,hogy a mennyben NEM LESZ TOLÓKOCSI !Ott úgy fogok szaladni,hogy mindenkit elhagyok,ha lehet.....
Barnabás 14 évesen /Már Váradon laktunk/
Egy másik alkalommal éppen a KÁPOLNAAVATÁSKOR a Táborban közel 600 ember előtt arról beszélt,hogy vannak dolgok amiket másképp nem,csak szenvedések által tudunk megtanulni.

Erre én is most azt mondhatom :Uram,még sok a tanulnivalóm....
,,Valaki azt mondta: a hit olyan, mint a film - a sötétben hívják elő. Ha a hitünk soha nem volna próbára téve, akkor semmi sem késztetne arra, hogy keressük Istent, és közelebb kerüljünk hozzá. Könnyű olyankor dicsőíteni Istent, amikor jó egészségben vagyunk, és a számláink be vannak fizetve. De amikor a világosság hirtelen sötétségbe fordul, akkor fedezzük fel, miből van a hitünk ."-Az idézet a Napi Áhitatból van febr.5-re (a blogom jobboldalán is megtalálható).Az idézet szerzője Sinka Csaba lp.Érdemes elolvasni !

2012. február 3., péntek

Az ima ereje

Hála az Úrnak,csendes éjszakám volt.Már egyre ritkábban köhögök.A légutak kitisztultak.Pedig gyógyszert ebben az esetben nem szedtem.Hiszem,hogy imádkoztak értem valakik.És Istennek úgy tetszett,hogy meggyógyitson.Köszönöm !
Efraim három éves volt,amikor megtanitottam neki az alábbi verset.:

Rakéta-hajó   


Valaki ma értem imádkozott.
Nem, nem bírom máskép megérteni
Az édes enyhülést, mely elfogott.
Valaki értem jól imádkozott.
Imája roppant kezdő-sebességgel
Megragadott, és végtelenbe vitt,
Sötét sorsommal búgva befutotta
Az Isten-távol fény-mérföldjeit.
Mellette naprendszerek múltak el,
Mint vonat mellett éjjel házikók, -
Jézus kikötő-szíve várta már
Az értem kilőtt rakéta-hajót.
És szóltak ott fenn: Jól van, hát legyen.
Függesztessék fel ma este a fátum, -
Egy órára, míg a nap lemegyen,
Legyen neki szabadság, kegyelem.
S egy óráig, míg a nap lebukott,
Áldottam gyöngyházfényű ég alatt
Az ismeretlen rakéta-hajót,
Mely értem Isten trónjáig halad.
Kolozsvár, 1928 június 9

A köhögésről hálaadással

Újra megpróbált állapotba kerültem.Ugyanis az elmúlt éjszaka nagyrészt ülve aludtam.Olyan hörghurutot szedtem fel a baleset után,hogy nehezen kászálódok ki belőle.Még a kórházban történt,hogy egyik éjjel kilyukadt a jeges palack amivel borogatták a kék ütődéseimet,majd a Hargitán is kétszer megfáztam,aztán a sürgősségin ahol rögtön fel is fedezték,hogy heveny hörghurutom van,majd ezt tetézte a sok röntgenes kivizsgálás,legutóbb pedig a Computer Tomográf Marosvásárhelyen,ahol negyed órán át hütötték úgymond a gépeket a ventillátorok s engem is ezzel együtt )

Nappal is,de inkább éjjel,ha lefekszem,mindegyre köhögnöm kell. Segit valamennyire az állapotomon,ha ülő helyzetben vagyok.De ezt is áldásként kapom.
Eszembejut Barnabás fiam,aki 10-ik évétől 21 éves koráig izomsorvadásban szenvedett.Ráadásul halála előtt 2 évvel súlyos hörghurutos állapotba került.Akkor Csikszeredában laktunk.Köhögni nem tudott.Fulladásos rohamai voltak.Egyszer látom,hogy nem kap levegőt,kékül,zöldül az arca.Ösztönösen,vagy pedig az Úr inditott erre,most sem tudom...hamar felkaptam az ágyból és lábánál megfogva fejjel lefelé lógattam a föld felé.Lassan,de végül kicsúszott a légutakból az a flegmacsomó,ami miatt lett a légszomj.
 Megkönnyebültem.Barnabás is .Akkor mondta el nekem,hogy nehéz pillanataiban ellfogta a haálfélelem.A Sátán kisértette .De nem győzött a kisértő.Miért?Mert eszébe jutott a soron következő ige ,ami a Jelenések Könyve 3-ik részének eleje volt.Mikor olvastam neki a kijelölt igét eljutva a 8-ik versig,azt mondta :Ez az !
Jel 3,8   
Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, a melyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.

 Igen,a Sátán be akarta csukni az ajtót,de az Úr nyitott ajtaját senki be nem zárhatja.Igy van.Tessék megmondani  édesapámnak,hogy amikor meghalok ,a temetésemen ezt az Igét olvassa fel és erről prédikáljon. Az Úr ha kinyitotta nekünk a kegyelem kapuját azt senki be nem zárhatja.,csak egyedül Ő...
.Két évvel később Barnabás az Úrhoz költözött.Szépen,nyugodtan felkészült a halálra.Nem volt halálfélelme.Megvárt,mig a fővárosból hazaérkeztem aznap,hogy megbizonyosodjon arról ,hogy megkaptam a vizumot Amerikába a női konferenciára 2001-szeptemberére HOUSTON_ba.Ez még július 19-én volt.
Ő beszélt rá,tegyem meg ezt a lépést.Mivel szeptemberben lenne ez a Konferencia ,ő már akkor az Úrnál lesz és nekem,mint édesanyjának jót tesz a haláleset után elutazni messzire,távol az otthontól ...feledni.Igaza volt.Az amerikai vizumot megkaptam még aznap.
,Este vacsora után elolvastam a 20-ik zsoltárt (itt tartott az olvasással),hálát adott és adtam az Úrnak,hogy teljesitette a kivánságait,meghallgatta kéréseit.
És aznap éjjel ő is megkapta a vizumot a mennybe.Nem tizéves vizumot

Huszonnégy óra alatt két vizum.Egyik ideig-óráig való,a másik örökérvényü.
Amit ez esetből tanultam :

1) Fulladásos rohamok között jöhet a Sátán és megkisérthet a halálfélelemmel,Ám ott van előttem egy nyitott ajtó,amit senki be nem csukhat, csak az Úr maga.Ő nyitotta meg nekem,Ő zárja be mögöttem.
2) A másik :amig élek , soha nem szeretném elfelejteni: adjak hálát azért,hogy tudok köhögni.
/Bár a szenvedő alany számára igen kellemetlen,mégis hasznos jelenség.A köhögés ugyanis a légútak megtisztitására szolgáló igen fontos védekezőreflex./ ...  (irja a VITAL)
Azóta ezt is megköszönöm!
Hála neked Uram,hogy tudok köhögni !

2012. február 2., csütörtök

DICSŐSÉG ISTENNEK !




Isten a csodák Istene!

Isten nem hiába csodák Istene,
földi életünk is, csodákkal tele!
Csoda ha új napra nyithatom szemem,
midőn sokan élnek vakon,Istenem!
Csoda, hogy hálára nyithatom a szám,
midőn legtöbb ajkról, panasz szava száll.
Csoda ha megvetem reggel ágyamat,
bénát ágyban talál hajnal, alkonyat.
Csoda ha ruhámat még felölthetem,
mikor sok beteget, öltöztetni kell.
Csoda, hogy ép testben tudhatom magam,
midőn sok embernek csonkolt teste van.
Csoda ha mozdulhat lábam és kezem,
béna ember nem tud állni, járni sem.
Csoda ha hallhatok éneket, zenét,
süket, odaadná érte mindenét.
Csoda, hogy még élek, bár próbák között,
már sok próbált testvér, mennybe költözött.
Életünket kicsiny csodák képezik,
ámde valamennyi, Attól érkezik,
Aki azért adott életet nekünk,
hogy létezéséről, hűn vallást tegyünk!
Legszebb csoda viszont, ma még rejtve van,
arra várunk egyre többen, boldogan.
Midőn szebb új testben szállunk légen át,
s megláthatjuk: lelkünk aranyvárosát!
Ragyogása csodás, mint egy drágagyöngy,
hozzá hasonlítva, földünk sárgöröngy.


Pecznik PálCelldömölk
2010. III. 31.
Ezt a verset Marietta blogján találtam.Hálásan köszönöm !

2012. január 31., kedd

Képek a balesetem után egy héttel

Az alábbi képek már otthon készültek.. Egy hétig voltam a korházban szigorú ágyhozkötött állapotban.Megmozdulni sem birtam a fájdalomtól ,mert a csigolyák összecsúszása miatt az idegszálak becsipődtek több helyen.Az oldalamra sem feküdhettem ,mert a sok kékség,stb ...de nem panaszkodom.Büneim sokasága miatt megérdemeltem volna a halált is,de Istennek más terve volt ebben az esetben. Szenvedéssel formál a Mester. A balesetes képeket én most leszedtem innen,ne legyen megbotránkozás belőle.Ha valakit ezzel megbántottam volna,bocsánatot kérek.Nem volt szándékos.......... A korházban néhány barátot,ismeretlenből ismerőst szerzett nekem az Úr,akikkel azóta is tartom a kapcsölatot.Az alábbi kép a betegszobában készült egy kedves,segitőkész ,egyéves hivő lány és a férjem társaságában kedvenc fám alatt.Még a Csikszeredai gyülekezetplántás idején 1997-ben vettem ezt a fenyőt.Akkor még csk 20-25 cm-es volt.Sok viszontagságon ment át,de él még most is.És nem akárhogyan.Az öntözést meghálálva napról-napra növekszik.Vajon én is,vajon te is ?? !
Nagy vigasztalás számomra az Ige amivel ma is bátoritott :Ésaiás 54:7-17-ig
Veressné Ady Anna said... Ezt a levelet jan.17-én irtam válaszul azoknak a llelkip.-nak és családjuknak,valamint más ismerősöknek akik gondoltak rám,imádkoztak értem. Válasz Lukács Jánosnak,Pető Albertnek,M.Zolinak.Kovács Gézának,Veress Imrének....... Köszönöm a bátoritást kedves testvéreim ! Sokan ezt nem értik,mi történik azzal, aki hirtelen szembetalálja magát a halálközeli állapottal.Ébredésért imádkoztam,de nem igy gondoltam el.Mégis igy kellett történjen,abban az időben,azon a helyen.Isten igy tudott a szivemre beszélni.Több mint két heti szigorú ágynyugalmam idején,kemény szenvedések árán megtanultam :Olyan rövid az élet.Használjam ki a maradék időmet,sohase fecséreljem el azt haszontalan ,hiábavaló dolgokra.Igenem igen ,a nem az nem legyen.Ne legyek képmutató.Több szeretet legyen bennem.mégpedig feltételnélküli. Az elmúlt este jött el az az idő,hogy annyira felépültem hogy megjelenjek a rendőrségen és nyilatkozatot adjak az autóbalesetről.Milyen követeléseim vannak az elkövetővel szemben.Mondtam,hogy semmi kártéritést nem kérek.Beszéltem néhány órával azelőtt a még mindig ágybanfekvő ,összeroncsolt lábú sofőrrel(őt hibáztatják a rendőrök) s elmondtam neki ,hivnak a rendőrségre mert már csak az én nyilatkozatom hiányzik.Lezárják a dossziét. Mikor mondtam,hogy az Úr Jézust keresztre feszitették kért-e tőlünk kártéritést?Én sem kérek.Akkor meghatódva mondta,hogy ő egész életében dohányos volt,de elhagyta a cigarettázást.Unitárius vallású de ő csak szokásból volt vallásos ember.Most minden este olvassa a Bibliát a baleset óta.A szomszédai,rokonai azt mondják,elment az eszed te Jóska.Ő igy felel.Bárcsak nektek is megjönne úgy mint nekem....Mikor ezt hallottam a szivem repesett az örömtől.Ime egy ember,de nemcsk ő,hanem a másik áldozat is igy keresi az Urat...Meghivtam ,hogy mindhárman akik akkor autóbalesetet szenvedtünk nagy hálával tartozunk az Istennek,hogy egyikünk sem halt meg.Eppen ezért tavasszal,ha már felépültünk annyira ,mindhárom család,sőt mások is jöjjenek fel a Hargitára egy hálaadónapra.Épitsünk oltárt az Úrnak mint Nóé és családja kik megmenekültek az özönvizkor.Tegyük mi is ezt.Nagyon örült ő is és a másik sofőr is (aki a kórházban háromszor is felkeresett)és hogyne örülnék én is.A szivem tele hálával.A két kocsi a frontális ütközés miatt totálkáros lett,de mi élünk.!Tartozunk Istennek azzal hogy szánjuk oda őszintén magunkat hálaáldozatul az Istennek.Ezeket azért irtam le,hogy megkérjelek téged,és családodat,gyülekezetedet segitsétek elkésziteni az Úr útját addig is imádságaitokkal.Lesz ébredés!De lesz kemény itélet is a gonoszok felett.Bárcsak a gonoszoknak is adna Isten még kegyelmet.Mert Ő nem kivánja a bünös halálát,hanem a bünös,hogy megtérjen és éljen.JÉZUS ÉL?én is élek ! 2006 ban Efraim fiam javaslatára blogot (internetnaplót) kezdtem irni.Előbb más neve volt,de tudom,nem véletlenül változtattam rajta.Előbb csak igy JÉZUS ÉL,majd egy kevés idő multán hozzátettem :én is élek!Eszembe jutott az Ige Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal. /Márk 8 ,38 /A balesetem óta akár az orvosi rendelőben,akár most legfrissebben a rendőrségen,vagy az orvosi vizitkor is a kórházban mindig késztetést érzek arra,hogy elbeszéljem mindenkinek milyen jó és kegyelmes az Úr .Ámen ! January 17, 2012 8:18 PM

2012. január 30., hétfő

Ismét jelentkezem

Most már nem a HARGITÁRÓL,hanem DEBRECENBŐL .Gyógyulni jöttem .És jó hogy jöttem.Isten alakitotta igy az utamat,hogy idáig értem.Útólag is olyan hálás vagyok Istennek,hogy Efraim fiam itt Debrecenben találta meg élete párját drága menyünket MÁRTIT.Mikor ezt a jó hirt meghallottam akkor 94-ben ( épp Amerikában voltunk -az AQMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZETEK KONFERENCIÁJÁ-ra hivatalosak)nagon örltem.Efraim hivott fel Magyarországról és közölte velem a jó hirt.Nem ismertem,nem hallottam addig erről a lányról,ezért azt kérdeztem a fiamtól :Hivő ez a lány ?Szereti az Urat ?A fiam válasza megnyugtatott,sőt megörvendeztetett :Igen ,hivő.Szereti az Urat.Fiatal .Még csak 18 éves.Örvendtem nagyon.Ennyi elég volt.Máig sem bántam meg,hogy akkor előre igy megtelt a szivem hálával Isten felé,hogy elsőszülött fiunknak hivő társat rendelt az Úr.Efraim akkor már 6-ik éve Magyarországon élt.DE azt nem is sejtettem akkor,hogy Isten mindkettőjüket
visszahozza Erdélybe.És az lett.1996 óta Erdélyben vannak .Ott szolgálják az Urat.És én most Debrecenben a MÁRTI szüleinél.Tehát otthon vagyok itt is az anyatársék otthonában.Talán soha nem éreztem annyira azt mint itt a ZSOLTÁROK 4 :4 -et ,,TUDJÁTOK MEG?HOGY KEDVELTJÉVÉ VÁLASZTOTT AZ ISTEN .JÓ ,hogy Efraim tanácsát elfogadtam és ő elhozott ide.Az Úr gondviselése volt,hogy még idejében orvoshoz jutottunk,csontsebész főorvoshoz,valamint egy kedves rezidens orvosnőhöz Izabellához,aki felfedezte,hogy komoly veszélyben vagyok.A vesém már alig szürte a sok folyadékot.Fölteltem vizzel.Már alig jutottam levegőhöz.Lábam,mint két feszes oszlop..úgy megdagadt.Isten kezében eszköz volt,hogy elrendelte a megfelelő kezelést.Izabella babát vár ,a másodikat a családban.Imádkozom,hogy az Úr áldja meg őt és családját.Tapasztalja meg ,hogy aki másnak segit őmaga is segitséget kap Istentől. Ma délelőtt a DEBRECENI 1-es számu baptista gyülekezetben voltam.Épp Dobos Péter testvérünk szolgált.Emlékeztem arra amikor ő mutatta be az Úr előtt a gyülekezetnek ötödik kisgyerekünket NAPSUGÁRT.(Akkor még Zilahon laktunk.Ma már Napsugár lányunk 2 gyerekes édesanya,lelkipásztorfeleség.Marosvásárhelyen laknak.) Érdemes meghallgatni a Dobos testvér szolgálatát a Józsué 1 részéből.Szivből -szivbe szállt az üzenet.Nekem sokat jelentett,nagy áldást.Mivel egy csendes vasárnapja volt a gyülekezetnek(a fiatalok az ifjusági Konferencián voltak igy megkértek egy bizonyságtételre.Volt idő...igy 20 perces-re sikeredett,de a Trinityben már csak 12 perc.Köszönöm az Úrnak a lehetőséget és a testvéreknek ,hogy meghallgattak.Mindig csak arról szeretnék szólni ami Isten dicsőségét szolgálja.Ez az imádságom mindhalálig.Uram segits ebben !Tehát a debreceni 1-es számu gyülekezet ma délelőtti programját meg lehet hallgatni itt A Trinity gyülekezetről a Facebookon Steiner tv ma esti bejegyzése : Pastor Jozsef Steiner posted in Trinity Church, Debrecen. Köszönöm testvéreim a hivogatást és a sok... Pastor Jozsef Steiner 9:34pm Jan 29 Köszönöm testvéreim a hivogatást és a sok munkát. Több mint 200 ember a teremben, az Új Forrás látogatása, Annus néni szolgálata, csodás vendéglátás... Hajrá misszionáló gyülekezet! Itt pedig a ma délutáni ünnepély a Trinity Baptista Gyülekezetben. Megjegyzés : A piros betüvel irt linkekre ha rákattintotok,bejön az adás amire utalok Steiner József lelkip.testvérnek lélekemelő igehirdetése ami a megtérésről és bemeritésről szól.(Szeretném ha majd valaki venné a fáradtságot és ezt a prédikációt irott formába öntené)Sok tétovázó ember,aki nem meri felvállalni ,vagy bizonytalan ebben a dologban világos,érthető magyarázatot kapna.A Szentlélek munkája volt ez a tiszta tanitás.Áldott legyen az Úr ! A másik öröm,hogy a bemeritkezők között ott volt Csiszár Bernadett s vele együtt több zilahról elszármazott testvér,vagy éppen Székelyföldről: Kovács József és kedves felesége.Ők jelenleg Kétegyházon laknak.Menyük Orbán Viktor rokonságába tartozik.Sok áldás volt ebben a találkozásban is. Bernadett nagymamája Máté Paliné: Annuska néni volt az én második anyukám,mikor Zilahra költöztünk.Ő és a férje Pali bácsi is már a mennyben vannak,de unokájuk bizonyságtétele itt hangzott el ma délután.Érdemes meghallgatni... A harmadik ,pedig amilyet még sohasem láttam...A 7 bemeritkező egyike egy Perzsiából származó ember(jó barna )Iránból.Itt van a menekülttáborban.Az interneten fedezte fel ezt a Trinity gyülekezetet.Felesége Finnországban van,ő is megtért.Most a bizonyságtételéhez 3 nyelven kellett megszólalni.Ő perzsául,valaki leforditotta angolra,aztán angolról Józsi leforditotta magyarra.Hallgassátok meg.CSODÁLATOS ! Eljött közénk az Isten országa.Az Úr bővitgeti országa határait.IRÁNT is elérte... A negyedik :Délelőtt és délután eljött velünk az imaházba egy József nevű lelki nyugalmát kereső buszsöfőr innen Debrecenből.Most volt először ilyen helyen.Az elmúlt héten Efraim fiunk itt az apatársék lakásán elbeszélgetett vele,imádkozott vele és ma együtt voltunk az Úr jelenlétében.Steiner Józsi és kedves felesége Csilla elbeszélgettek vele és hisszük,hogy az igemeg nem hullt hiába. A bemeritkezők mig átöltöztek vizes ruháikból...alkalom került a Veressné Ady Anna bizonyságtételére itt Az ötödik : a szertetvendégség itt a TRINITYBEN A hatodik Mezei Attila jó hirei a tegnapról a Gyergyói hegyekben történtekről itt a cigánymisszióval kapcsolatosan KÁLVÁRIÁM cimü blogon található .A Google keresőbe beirni :KÁLVÁRIÁM és bejön Mezei Attila blogja Gyergyóból.Érdemes hozzá ellátogatni. U.I. A fenti képek a Trinityből elég gyenge minőségüek,de remélem eljut hozzám Steiner Józsi feleségének Csillának profi felvételeiből,s akkor majd minőségi képeket láttok.Köszönöm kedves Csilla a segitségedet ebben a dologbanT

2012. január 15., vasárnap

Interjú két kisunokámmal karácsony után

Evódia lányunk kisfia Máté és Napsugár lányunk Sára kislánya a nagymama által kihirdetett pályázatra egy egy rajzzal benevezett.Ott a kezükben a rajz és miközben beszélünk a gyermek Jézus születéséről,izgatottan várják mi lesz a jutalom.A jutalomosztást a kamera nem rögzítette már,mert az akkumulátor lemerülőben volt,de a mennyben lévő kamera mindent rögzített.A gyermekek imádságát és azt a csekély ajándékot is amit kaptak,fenn ez is fel van véve. Ha majd megnőnek ezek az unokák ,lehet e kis videó által emlékeztetőt kapnak talán többször is az életükben,hogy ők kisgyermekként milyen örömmel megosztották volna szobájukat és a szívüket is hogy helyet adjanak Jézusnak.A pályázatot Isten is kihirdette.Neki sokba került ,kimondhatatlan árba az ajándék átadása.Egyetlenegy Fiát adta adta nekünk ajándékba.És mi mit tettünk e kimondhatatlan ajándékkal.Keresztre feszítettük,csúfoltuk,gúnyt ütünk belőle.Ezek voltak a halálos sebek.Nem csak a korbácsütések,szegek a kezében,lábában,töviskorona a fején,hanem az amikor majdnem mindenki elhagyta Őt.Milyen szomorúan mondta a Gecsemánéban Lukács 13,34 Jeruzsálem! Jeruzsálem! ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akartátok! Elgondoltam ,én is hányszor és hányszor másfelé szaladtam,időmet ,energiámat pazaroltam arra.hogy keressem azt a helyet ahol nagyobb oltalmat,de ugyanakkor több szabadságot élek meg.És nem találtam.Bűnös,kifáradt ,csalódott szívemmel amikor szárnyai oltalmába menekültem a legjobb helyet találtam meg.Elfogadott.Megbocsátott.Szennyes öltözetemet magára vette ,s a kereszten is értem imádkozott.Nemcsak barátaiért,hanem még az ellenségeiért is. János 15,13 Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.Kell e ennél nagyobb szeretetre várnod _Fogadd be még ma a Királyok Királyát,hogy elkerüld a bűneid büntetését.Ő még vár rád.Még tart a kegyelem.Ne késsél,siess,siess hamar Hozzá. A legszebb nap az lesz itt az életedben,mikor az Ő családjába kerülsz,igazi ,tiszta életű hívők közösségébe.Szeretnéd ezt?Keress,kutass,hogy megtaláld. Aztán a várva-várt igazi nagy nap az majd akkor lesz amikor e földi életünk vége tér.Ha hűségesek voltunk mindhalálig Hozzá,ha jámbor szolgaként teljesítettük feladatunkat,meglesz a jutalom.A koronázás nagy napja.Egyik énekíró így ír erről Kapok egy csillagos ragyogó koronát,ama szép honba fenn odaát.Amikor lelkem a mennybe száll,Kapok egy ragyogó,csillagos koronát. A másik ének : Én úgy várok egy napot,mikor koronát kapok,Vőlegényem érkezik,Dicső fényben tündöklik.Ó mily szép lesz az a nap,Jöjjön már a pillanat,Jézusom a szívem vár nagyon....... Amikor megkapom én is a meg nem érdemelt ,kegyelemből kapott jutalmat a koronámat odateszem a lába elé-Tegnap este olvastuk az esti Igéből ezt a csodálatos jelenetet amibe János apostol bepillantást nyert. Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!" 9És amikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónuson ülőnek, aki örökkön-örökké él, 10leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: 11"Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett" " (Jelenések 4 rész 8- 11)