2013. január 11., péntek

J.Annamária kérésére

leirom a korábbi blogbejegyzésben emlitett ének szövegét :

A mennyország ablaka nyitva áll 
És árad a drága erő. 
A szivem csupa öröm ,
Mióta Uram nekem Ő.
 Bün terhétől megszabaditott, 
 Már tiszta fehér a ruhám. 
 A mennyei mannával táplál 
 Örvendezek nap-nap után.
Ezt az éneket amikor énekelte a kómából lassan magához tért Efraim és Ernő, az intenziv osztály átváltozott. A halál árnyékának völgyéből elérkeztünk a menyország ablakához.Onnan csak úgy áradt az erő látványosan.Megjelent közöttünk az Úr..A fiainknak gyenge,erőtlen énekhangja elért a mennyei csatornán keresztül Vincze bácsi füléig .Mikor imádkoztam ,a gyermekek is imádkoztak.Elfeledkezve magukról, ők csak a bácsi gyógyuásáért könyörögtek. Vincze bácsinak csak úgy csorgott a könnye , és azt kérdezte tőlem :Egy olyan bünösnek mint ő,nyitva van a mennyország ablaka ?Igen !- feleltem.Ezt hitből mondtam,pedig korábban nem ezt gondoltam. Vincze bácsit éjfél felé hozták be az intenzivre egy másik osztályról.Az asszisztens azzal nyugtatott meg,türjem el a kiáltozást,mert hogy csak órái vannak a betegnek. Esetleg reggelig ha kibirja.Óriási fájdalmai vannak,ugyanis begennyezett már a vére is..Az amputált lábat ami gennyessé vált tovább csonkitották, de a fertőzés nem állt meg,tovább terjedt.A legnehezebb óráim voltak nekem is.Előttem ott a két eszméletlen gyermek akikről a szolgálatos orvos azt mondta ,talán jobb lenne,ha meghalnának,mert a súlyos agyi károsodás miatt bénult,tehetetlen állapotban élnének tovább,ha megmaradnak.. Anyai szivem mig ezeket a gondolatokat emésztette, akkor jött ez a beteg esete, ráadásul.Nem is lett volna olyan nehéz,ha nem hallottam volna mindegyre ahogy fájdalmai között Istent szidalmazta.És ez volt a nagyon nehéz.Ám amikor rámkérdezett a mennyország felől, csak azt mondhattam amit az Úr Jézus mondott:Van mennyország ,és neki is nyitva áll,csak térjen meg.A kereszten az egyik latornak is volt kegyelem.Elolvastam neki is az aznap kapott igémet:"hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai"../.János 9:3b /Elkérte tőlem a kis bibliát és megcsókolta.Egy hét múlva miután Kolozsvárt is megjártuk a beteg gyermekeinkkel,meglátogattam Vincze bácsit és igéretemhez hiven vittem neki egy kis Újszövetséget.Rövidesen ő is hazakerült a kórházból.Isteni csodaként meggyógyult.  Csak két év mülva találkoztunk vele azon a bizonyos keresztségen, amiről az előző bejegyzésemben irtam.Ott ismertem fel őt a bemeritő medencében ,amikor láttam,hogy segitséggel tud csak oda belépni, és hangzik felé az ige Torma testvér ajkáról : 4. Mk 9,45 " jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre. Ráismertem :Ez Vincze bácsi ! Ő is megismert.Az ő vendégei voltunk akkor ebédre.Felesége is vele együtt az Urat szolgálta nagy örömmel még a vendégszeretetben is.
Hála,kimondhatatlan hála van a szivemben azért,hogy fiaink is hamar felépültek s ahogy felnőttek ,megtérésük után az Úr szolgálatába álltak.Ma teljes idejü lelkimunkások a missziómezőn.Áldott legyen az Úr neve !
1Sám 2,6 Az Úr öl és elevenít, Sírba visz és visszahoz. 

6 megjegyzés:

Anna írta...

Szivbol koszonom!

Design by Benji írta...

Áldott legyen az ÚR neve !Boriska

Kónyairénke írta...

Én is köszönöm, hogy le irtad,emlékszem erre a bizonyságtételedre Ernő lelkip.avatásán itt Baróton.A menyország ablaka nyitva áll,bár sok ember találna szabadulásra a Lélek ereje által.
Majd megtanuljuk Tőled az ének dallamát!

iri írta...

Csodalatos!

Módi Noémi írta...

De jó volt ezt olvasni! Az Úré a dicsőség! Isten mindig munkálkodik!

Lengyel László Zoltán írta...

Én is hálásan olvastam soraidat! Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus, aki ma is élő és ható, Ő nem változik4