Tegnap volt

azaz dec.27-én Napsugár lányom 27.születésnapja.Igy a 27.-ik zsoltárral köszöntöttük (telefonon)keresztül.Mintha most lett volna,hogy érkezése mennyire megörvendeztetett minket karácsony harmadnapján.Hónapokkal azelőtt amikor megtudtam hogy az ötödik gyermekkel vagyok várandós ,megvallom azon nyomban nem tudtam örülni.Egy kis félelem fogott el.Három egészséges gyermek után a negyedikről Barnabás fiunkról abban az időben derült ki,hogy gyógyithatatlan beteg.Vajon a következő nem lesz az is ugyanilyen ? Csak öt hónapos terhesen mentem el orvoshoz.Kemény dorgálást kaptam.Az orvosnő szerint veszélyeztetett terhesség áll fenn..A vesém bármely percben leállhat.Ott akarom hagyni árván a négy gyereket és a férjemet özvegyen ? Az orvosi papirjaimon ott volt a komoly diagnózis.Már kétszer leállt a vesém.Öt évesen és harminc évesen.Azonnali utasitást adott,hogy menjek az egyik főorvoshoz ,aki azon nyomban megszabadit ettől a tehertől.DEhogy mentem azonnal.Előbb haza és otthon együtt a férjemmel a legnagyobb ORVOSHOZ folyamodtunk Jézus Krisztushoz.Ő életet igérő igével válaszolt imádságainkra.Mikor a kórházi főorvoshoz értem már semmi kétség nem volt bennem afelől,hogy minden jó lesz.Tudtam örülni.Az orvos azt kérdezte tőlem:Önnek ez a második férje,hogy ekkora kockázatot vállal?.Mikor megtudta,hogy hitbeli meggyőződésből vállalom ezt az ötödiket,megértett engem.Örültem ennek.Aztán telt ,múlt az idő,Barnabás állapota egyre romlott és megkaptam az útlevelet is Magyarországra kivizsgálás végett.Márciustól novemberig vártam rá.A férjemet nem engedték velem.Nyolc hónapos terhesen és egy beteg gyermekkel akit úgy kellett föltenni a vonatra,mint akinek semmi ereje nincs arra,hogy megfogózzon...igy kellett utaznom vele Budapestig.Ott már várt rám a kis Trabantjával drága barátnőm B.Viola a Keletiben.Két hét kivizsgálás után ismét szembesülni kellett a valósággal.Barnabás gyógyithatatlan kórban szenved (progressziv izomsorvadás)Ráadásul még bárányhimlős is lett.Igy ott kellett maradni Magyarországon.Igy született Napsugár lányunk M.O.-on Lengyeltótiban.Családi barátaink I. Imréék vendégszeretetét élveztük.Ők hoztak át a határon haza mindhármunkat.Útközben még el is tévedtünk.Kémeren kötöttünk ki a faluközpontban.Volt ott olyan öröm,hisz sokan ismertek minket ,szüleinket is.Fiatal házasokként is jártunk ott.Mikor Zilahra értünk új lelkipásztori lakás fogadott.Ahogy beléptünk Imre a karján a kis Napsugárral énekelte :Napsugárt bocsásd be hát...(van egy ilyen evangéliumi ének ) Istené a hála, a gyermek akire az orvosnő kimondta a halálos itéletet egészségesen megszületett és az édesanyja is életben maradt.Hogy milyen körülmények között és hogyan segitett át az Úr azokban a napokban amikor orvosokra sem számithattam a szülésnél,s miért lett a kislány neve Napsugár, az külön megér egy bejegyzést. Most még csak annyit,hogy Barnabás fiunk már a mennyben van,elvégezte a küldetést,de Napsugár lányunk egészséges gyermekként,majd fiatalként felnőtt és ma férje oldalán lelkipásztorfeleségként ott szolgál a családban,gyülekezetben .Immár három gyermek ádesanyja.Istené a hála ,a köszönet !