2010. november 8., hétfő

Kincskeresés

A felszín alatt

Sétálok a réten, itt-ott egy kis kiemelkedés: vakondtúrás. Csak gyanítom, hogy micsoda járat-szövevény rejtőzik a föld alatt – talán, ha ásóval föltárnám, akkor többet is megtudhatnék erről. De mégsem teszem, mert sajnálom a kis állat lakóhelyét megbolygatni.
Mi minden rejtőzik például a szántóföldben? Az ekevas régi korok cseréptöredékeit, néha még kincseit is kiforgatja. Egy-egy érdekesebb lelet nyomán a régészek értékes megállapításokat tehetnek. Ki gondolta például, hogy Palesztinában, egy 350 x 150 méter méretű domb alatt a föld talán legrégebbi városának maradványaira bukkannak. A domb alatt hét (!) egymásra rakodott rétegben rátaláltak Jerikó romjaira.
Gyerekkoromban, öcsémmel együtt én is szerettem gödröt, alagutat ásni. Találtunk is mindenféle gyökeret, csigát, kavicsot, talán még földi békát is. Amikor aztán kezembe került a Biblia, abban is igazi kincseket találtam, számomra sokkal értékesebbeket, mint amilyeneket a régészek (vagy mi, gyermekként, szórakozásból) valaha találhattak. Pedig akkor még csak a felszínen mozogtam a Bibliában, majd a mélyebb megismerésben segítettek az igehirdetések, mások bizonyságtételei, az evangéliumi könyvek.
És feltámasztották a vágyat az Igében való kutakodásra. Például ilyen ásó-kérdésekkel: Miről szól az adott igeszakasz? Kik a szereplők? Mit tanít Istenről, az Úr Jézusról? Mit mond az emberről, rólam? Mire tanít a történetben szereplők esete? Miért, mi célból, mennyire, kitől?
Azóta is lankadatlan a vágy bennem, hogy ismét, újra és újra átolvashassam, majd lépésről lépésre tárhassam fel az olvasottakat, hogy az ásással kincskeresőként gazdagodhassak!
                                                                                                   /  forrás:  Bibliaszövetség /