Alig voltam négy ötéves amikor szüleim észrevették,hogy nekem csak egy ceruza kell , egy darab papir és már nem unatkozom.Egész nap rajzoltam volna.És legtöbbször kislányokat.Talán azért is adott az Úr eddig tiz lányunokát?Persze rajzoltam kisfiukat is,de ritkábban.Emlékszem,egyszer az IGAZSÁG TANUJA cimü bapt.lapban láttam 6 kisgyereket akik sorban egymás mellett ültek.Annyira megtetszett,hogy napokig csak azt a 6 gyereket próbáltam megörökiteni rajz formájában.Hat unokánk van akik korban nagyon közel vannak egymáshoz és emlékszem Borzási Gyula testvér 99 karácsonyán sorba ültette őket és lefényképezte.Rögtön akkor eszembe jutott az a hat gyerek akiket lerajzoltam annakidején gyerekkoromban.Beteljesedett az álmom.Hatodik osztályos voltam,mikor egy Vásárhelyről érkezett vendégcsapat a képzőmüvészetről tehetségkutatást végzett az iskolánkban.A szünetben egy kisfiút behoztak a tanáriba és ezt a gyereket kellett egy óra alatt lerajzolni annak a kb 12 diáknak akik jó rajzolók voltak.Két hét mulva a szüleim kaptak egy levelet,melyben értesitették őket,hogy első helyezést kaptam,igy arra kérik őket engedjenek el engem Vásárhelyre a Képzőmüvészeti iskolába.Lupényban laktunk akkor és szüleim tul messzire nem akartak engedni iskolába egy kiskoru gyereket.És helyesen döntöttek!Csak Isten tudja, mi lett volna velem egy olyan nagy városban.Akkor még id.Vass Gergely dr.-t,lelkipásztort nem ismerték a szüleim, és a gyülekezetről is vajmi keveset tudtak.
Ebben az időben vendégünk volt Meggyesi testvér.(lelkipásztor)Négy-öt napig nálunk volt szálláson.Akkor festette Lupényban a bemeritő medencét.Mikor esténként hazajött észrevette,hogy engem mennyire érdekel a rajz,a festészet és volt olyan kedves,hogy nekem egyszerü,de hasznos tanácsokat adott .Megkért,rajzoljak le egy kancsót és egy poharat.Akkor mutatta meg nekem,hogyan kell a fény és árnyékot kifejezően ábrázolni.Az alaplépéseket tőle tanultam.Akkor még nem gondoltam,hogy valamikor bemeritő medencéket is fogok festeni.
Továbbra is profilképeket rajzolgattam.A középiskolában az osztályfőnökömet,osztálytársaimat.
Majd megpróbáltam vizfestékkel festeni,majd az olajfestést is.Hálaadóünnepélyre egy csendéletet festettem,ami egy tele kosár gyümölcsöt ábrázolt.Ezt a román lelkipásztorunk kérte,hogy tegye oda a hálaadóünnepen az asztalra.
Veress Efraimné-Jucika (a férjem édesanyja)akkoriban ott járt a rokonainál Lupényban s mikor meglátta a képet ,megkérdezte nem adnám-e neki?Dehogynem!-feleltem.
És igy történt,hogy Ernő (a férjem)hamarabb ismerte a munkámat,mint engem.Rólam csak hallott és több mint egy évig imádkozott értem anélkül,hogy ismert volna,de mégis azzal a bizonyossággal,hogy én leszek a felesége.A képet azt látta,de nem az önarcképemet.Csak egy év után jött el hozzánk és akkor- első találkozáskor kérte meg a kezemet.
Majd férjhezmenés után közbe-közbe még festegettem ,Bibarcfalván,majd Zilahon is.Lerajzoltam a férjemet (grafika) is.Az olajképeket pedig ajándékba készitettem egyik-másik barátkozónak a gyülekezetből.Erről eszembe jut a Deák család Zilahról,akik ma M.O.-on élnek és ott Pesten viszontláttam az Elveszett bárányt és a Pásztort.Ez egy külön történet!
Még annyit,hogy az első bemeritő medence képemet Zilahon készitettem el a férjem biztatására.Ő bátoritott.Éjszaka is velem volt az Isten házában-a régi imaházban,miközben festettem vigyázott rám és ő volt a kritikusom is.Nem kellett kiszálljak mindegyre a bemeritő medencéből,ö a padból látta,hol hibáztam,hol kell kijavitani....Néha el is aludt a padon......
Ez a 97o-es évek vége felé volt,majd következett a többi bemeritő medence festése az országban.Sámson,Erked,Kiskapus,Kalotaszentkirály,Nagyvárad(Betlehem),Arad,Kémer.....legutóbb Gyergyószentmiklós.Összesen vagy 15 helyen.
Többször előfordult,hogy letérdeltem a puszta kövezetre és ott a csendben kértem az Urat,hogy segitsen,mert elakadtam.Fogja meg az ecsetem másik végét és ő irányitsa az ecsetvonásokat,mert nélküle semmire sem jutok.
Azóta még jobban érzem és tudom amit az Úr Jézus mondott:
NÁLAM NÉLKÜL SEMMIT SEM CSELEKEDHETTEK ! János 15,5
