Örök hajlékodba fogadj be Uram!
-Ady Endre utolsó napjai-
Kovácsy Margit diakonissza testvér (1890-1984) szívenütő sorokat jegyzett föl a csucsai presbiter, az írófejedelem Ady Endre haláltusájáról, mint egyike annak az imaközösségnek, amely a költő agóniáját a Megváltó irgalmas szívére bízta:
„Dr. Szabó Aladár (akkor a Filadelfia Diakonissza Intézet elnöke) mondta el nekünk, maga köré gyűjtve a diakonissza testvéreket:
„Testvéreim, akik tudnak Ady Endréről, a költőről, kérem, segítsenek érte imádkozni! Versei a mi hívő keresztyén elvünket sokban botránkoztatják, inkább nem értjük „forradalmi” hangját, ő most nagy beteg, halálosan beteg. Elmentem hozzá, bejelentés nélkül, mint lelkipásztor mentem. Amikor megtudta, hogy ki vagyok, dühösen kiáltotta: „Kisöprűzném inkább, mint közelembe engedném!” Én mégis bementem, kértem, hogy azt engedje meg, hogy imádkozzam vele. A fal felé fordult, de a Miatyánkot –ajkai mozgása elárulta- velem mondta. Hangtalanul vette a búcsúzásomat, és arra a kérésemre, hogy másnap eljöhetek-e felületesen bólintott. Másnap már nem söprűvel fogadott, harmadnap meg ezzel: „Már vártam lelki atyám!”
Állapota napról-napra rosszabbodott, de a lelke nyiladozott. Ötödik nap, amikor még öntudati világossággal beszélt, azt kérdezte: „Lehetne-e azt kérni Istentől, hogy most, amikor lelkem legmélyéig elfogadtam bűnbocsánatát, kegyelmét, végezze el Isten, hogy verseimet úgy vegyék az emberek, hogy bennük Istent kerestem, és Őt akartam dicsőíteni?” Ezért imádkoztam vele utolsó, öntudatos óráiban is.
Kérem a testvéreket, hogy a nagy költőért, aki most haláltusáját vívja, most velem együtt imádkozzanak.”
Így emlékezem erre az imafeladatra, amit elnökünktől a költő halálakor kaptunk.”
(Közölte a Sarkadi Habakuk Ifjúsági Társaság 2004. évi húsvéti körlevele)
